Dr. Kiss Gyöngyi - gyógyszerész
A szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán szereztem gyógyszerészi diplomámat. Végzés után az Egyetem Gyógyszertechnológiai Intézetében kenőcsökben alkalmazható új segédanyagokat kutattam, és gyógyszerészhallgatókat tanítottam a patikai gyógyszerkészítés alapjaira.
Ezt követően egy gyógyszerkereskedelmi cégnél helyezkedtem el, és itt főmunkatársként, majd értékesítési vezetőként alkalmam nyílt megismerni a gyógyszertárakat, a gyógyszerészek mindennapi munkáját. A gyógyszertári gyógyszerészet azért áll közel hozzám, mert szakmai tudásunkat itt állíthatjuk leginkább a beteg emberek szolgálatába. Külön öröm számomra, hogy ma már egyre több egészséges ember is felkeresi a gyógyszertárakat egészségének megőrzése, a betegségek megelőzése érdekében.
A tudomány rendkívüli mértékű fejlődése miatt hivatásunk gyakorlásához elengedhetetlen a folyamatos tanulás, naprakész ismeretek megszerzése az új gyógyszerekről és terápiás lehetőségekről. Ezért gyógyszerhatástani szakvizsgám megszerzését követően, a mai napig is rendszeresen részt veszek szakmai továbbképzéseken.
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Diab-Pont webáruház gyógyszerész szakértőjeként az Ön rendelkezésére állhatok. Kérem, ha bármilyen kérdése merül fel gyógyszerekkel, azok hatásaival és mellékhatásaival, a gyógyszerek egymás közötti, vagy a gyógyszerek és az élelmiszerek közötti esetleges kölcsönhatásokkal kapcsolatban, forduljon hozzám bizalommal.
Szakterületek
Magazinunk legfrissebb cikkei
-
Inzulin
A cukorbetegség kezelésére sokféle gyógyszer alkalmazható, de a legtöbben minden bizonnyal az inzulinról hallottak. És a legtöbben talán ettől a[…]
Bővebben... -
A konzílium házhoz jön
Bővebben...
A konzílium házhoz jön
Bővebben... -
Siker a Garda-tavon
Lászlófy Ábel, a korábbi cikkünkből már ismert narancssárga pöttyös Optimistes kisfiú 18. helyezést ért el az olaszországi Garda-tavon megrendezett, harminc[…]
Bővebben... -
Az élelmiszerek cimkéje
Hogyan találhatjuk meg a számunkra legmegfelelőbb élelmiszereket és hogyan illesszük be az étrendünkbe? Mi sem egyszerűbb ennél, mondhatnánk, hiszen minden[…]
Bővebben... -
A pajzsmirigy betegségei
A cukorbetegséggel rengeteg dolog jár együtt, és nem csoda, ha a napi vércukor ellenőrzések és inzulin beadások között nem a[…]
Bővebben... -
A vérnyomás csökkentésének természetes módszerei
A magas vérnyomás és a cukorbetegség külön-külön is jelentősen megnöveli a szív és érrendszeri betegségek kockázatát, a cukorbetegeknek ezért különösen[…]
Bővebben... -
Síelés cukorbetegen
Aki már egyszer síelt, az tudja, hogy egy életre szóló élménnyel lett gazdagabb, és valószínű, hogy ezt az élményt évről-évre[…]
Bővebben... -
Miért nem teljesülnek az újévi fogadalmak?
Bővebben...
Megint elérkezett az új év, és ilyenkor szokás különböző fogadalmakat tenni. Ez az
Bővebben... -
Az ünnepek alatt is étkezzünk megfelelően!
Bővebben...
Amikor csak tehetjük, tartsuk be az előírt diétát,
Bővebben... -
Kerüljük az ünnepek okozta stresszt!
Bővebben...
A stressz gyakran megemeli a vércukorszintet, ezért próbáljuk az
Bővebben...
PagesMenu
Legutóbbi kérdések szakértőinkhez
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és 500 Ft értékű ajándékot kap!
A feliratkozás semmilyen kötelezettséggel nem jár, bármikor leiratkozhat.
Adatait bizalmasan kezeljük és harmadik félnek nem adjuk ki.

