Kód fejtés! |
|
Miért nincs magyrázó információ a BNO kódhoz, hogy a beteg is értse - mert áll azon a műveltségi szinten - hogy felfogja annak jelentését, a hozzá kapcsolódó kedvezményekre jogosító jogait.Igazából azért kérdezek mert elöttem valaki azt kérdezte, hogy az E1190 kód számú II. diabetis (ez én besorolásom is az) állapota után kaphat-e kedvezményt.?A reá adott válaszuk - bármennyire is nem tetszik Önknek, de igencsak surolta a nihili cinizmus határát - azzal, hogy értelmező magyarázat nélkül csak annyit írtak válaszként, hogy NEM kaphat. Miért alázzák meg ilyen közönséges lenézéssel azon felnőt betegeeket, akik képesek relevánsan is értelmezni betegségük lényegét, mert nagyobb részt a fejlett nyugati demokráciában szerezték élet és orvos gyógyászati tapasztalataikat, de ma szülőföldjükön várják az elmúlást. Hol és kik tanitják ezt a tipusú mentalitást amit nap, mint nap vagyunk kénytelen eltürni állapotunk súlybosításaként, adott esetekben az egészségügy kormányhívatali alkalmazottól vagy csak a családi orvosomtól, aki ráadásul még csak nem szakorvosi kezelője az állapotnak? Tisztelt Uram! Az adókedvezményre való jogosultságot jogszabály határozza meg a BNO kód alapján. Ennek megfelelően, ha valaki felteszi azt a kérdést, hogy egy adott BNO kódra jár-e adókedvezmény, arra két válasz lehetséges: igen, vagy nem. Ebben semmi cinizmus nincsen, ez egyszerűen ténykérdés. Az indokokat sajnos nem tudom megmondani, mert nem én hozom létre a jogszabályokat. Üdvözlettel, Dr. Dombrády Andrea |
| Powered by Sigsiu.NET | |
Szakterületek
Magazinunk legfrissebb cikkei
-
Inzulin
A cukorbetegség kezelésére sokféle gyógyszer alkalmazható, de a legtöbben minden bizonnyal az inzulinról hallottak. És a legtöbben talán ettől a[…]
Bővebben... -
A konzílium házhoz jön
Bővebben...
A konzílium házhoz jön
Bővebben... -
Siker a Garda-tavon
Lászlófy Ábel, a korábbi cikkünkből már ismert narancssárga pöttyös Optimistes kisfiú 18. helyezést ért el az olaszországi Garda-tavon megrendezett, harminc[…]
Bővebben... -
Az élelmiszerek cimkéje
Hogyan találhatjuk meg a számunkra legmegfelelőbb élelmiszereket és hogyan illesszük be az étrendünkbe? Mi sem egyszerűbb ennél, mondhatnánk, hiszen minden[…]
Bővebben... -
A pajzsmirigy betegségei
A cukorbetegséggel rengeteg dolog jár együtt, és nem csoda, ha a napi vércukor ellenőrzések és inzulin beadások között nem a[…]
Bővebben... -
A vérnyomás csökkentésének természetes módszerei
A magas vérnyomás és a cukorbetegség külön-külön is jelentősen megnöveli a szív és érrendszeri betegségek kockázatát, a cukorbetegeknek ezért különösen[…]
Bővebben... -
Síelés cukorbetegen
Aki már egyszer síelt, az tudja, hogy egy életre szóló élménnyel lett gazdagabb, és valószínű, hogy ezt az élményt évről-évre[…]
Bővebben... -
Miért nem teljesülnek az újévi fogadalmak?
Bővebben...
Megint elérkezett az új év, és ilyenkor szokás különböző fogadalmakat tenni. Ez az
Bővebben... -
Az ünnepek alatt is étkezzünk megfelelően!
Bővebben...
Amikor csak tehetjük, tartsuk be az előírt diétát,
Bővebben... -
Kerüljük az ünnepek okozta stresszt!
Bővebben...
A stressz gyakran megemeli a vércukorszintet, ezért próbáljuk az
Bővebben...
Legutóbbi kérdések szakértőinkhez
Hírlevél feliratkozás
Iratkozzon fel hírlevelünkre, és 500 Ft értékű ajándékot kap!
A feliratkozás semmilyen kötelezettséggel nem jár, bármikor leiratkozhat.
Adatait bizalmasan kezeljük és harmadik félnek nem adjuk ki.

